Heim Péter nem ismeri, nem látta, nem tud semmit
Folytatódott a kitiltási botrányhoz köthető per. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatóságának elnöke sok mindent eltolt magától.
Folytatódott a kitiltási botrányhoz köthető per. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatóságának elnöke sok mindent eltolt magától.
Az amerikai kitiltási botránnyal kapcsolatos perben a fő tanú és az egyetlen vádlott vallomása csaknem mindenben egyezik, a lényeget kivéve: a tanú állítja, hogy a vádlott közölte vele, a Századvég, konkrétan Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató korábbi elnöke elintézne egy áfacsökkentést 2 milliárdért, a vádlott szerint viszont félreértette, amit mondott. Kedden folytatódik a tárgyalás, tanúként meghallgatják Heim Pétert is.
Megkezdődik a Fővárosi Törvényszéken hétfőn annak a férfinak a büntetőpere, aki 2014 májusában egy találkozón azt állította az amerikai étolajgyártó Bunge Zrt. lobbistájának: 2 milliárd forintért eléri hivatalos személyeknél, hogy az étolaj áfája 27-ről 5 százalékra csökkenjen. Konkrétan Heim Pétert, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnökét nevezte meg, akinél közbenjárna.
Volt itt minden, brókerbotrány, súlyos krízisek, a kormány háborúja a hiperekkel, a dohánygyárakkal és az emberekkel, ha a vasárnapi boltzárat vesszük. Európa közben majdnem szétesett a görögök miatt.
Nem lobbizott, hanem az étolajgyártással foglalkozó Bunge amerikai cég megbízásából az áfacsalás megszüntetésében próbált segédkezni, s ekkor juttatták el hozzá az áfacsökkentésre vonatkozó, kétmilliárd forintos ajánlatot – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Torba Tamás közgazdász.
Nem ismeri azt a személyt, akit az ügyészség megvádolt a kitiltási botránnyal kapcsolatban, nem vezetett semmilyen tárgyalást és nem is lobbizott a Bunge érdekében – nyilatkozta a Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatóságának elnöke.
Vádat emelt egy – korábban információtechnológiai céget vezető – férfi ellen az ügyészség a kitiltási botrány ügyében, az illető az ügyészség szerint áfacsökkentést ígért elintézni az áfacsalás miatt szenvedő amerikai Bunge cégnek. Egy láncolat egyik szereplője lehetett, aki azt állította, hogy ismeri a Századvéget és Heim Péter nevét emlegette.
Egy éve a fél országot lázban tartotta, aztán egyszer csak szépen csendben elhalt. Hogyan emlékeznek kormánypárti és ellenzéki képviselők a kitiltási botrányra ma? Meredek állításokból és összeesküvés-elméletekből ma sincs hiány. Egy valami biztos: ma sem látunk tisztán ebben a nagy horderejű ügyben.
Folytatja a kormány a hiperláncok csuklóztatását, nagyon megdrágul a cigi egy új adó miatt, több hús lesz a parizerben, elnyelte a föld a legnagyobb adótartozónkat, aki egy kínai személy, az amerikai nagykövet keményen beolvasott Orbánéknak. Tovább is van, mondjuk még? A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója tippekkel.
Lassan már hagyomány, hogy ősszel az amerikaiak felmossák a padlót a magyar kormánnyal. Az Egyesült Államok nagykövete szerdán keményen beolvasott Orbánéknak, és ekkor kiderült, hogy semmi nem változott a kitiltási botrány óta. A kormány erre éppen úgy morog vissza, mint tavaly ősszel, pedig már megtanulhatta volna, hogy Amerika ellen ez kevés. Hátha segít, ha felidézzük híres videók és képek segítségével, miként rázták a pofonfát a kitiltási botrányban.
Vida Ildikó visszalépett egy pertől, egy másik NAV-vezető el sem ment egy tárgyalásra, egy harmadik vesztett. A hatalom igyekezett és igyekszik megleckéztetni a két éve indult áfabotrány kirobbantóját, és azokat, akik Horváth András mellé álltak. De eddig gólparádéval vezetnek Horváth Andrásék a bíróságon. Van egy, az USA-ban kitüntetett korrupciókutató, akit most negyedszer pereltek be a hatóságok kijelentései miatt. Közben úgy tűnik, mintha csigalassúsággal haladna a nyomozás az igazi ügyben, ami miatt feljelentést is tett az áfabotrány kipattintója.
Még mindig közel százezer embert foglalkoztatnak az amerikai cégek Magyarországon, annak ellenére, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az amerikai vállalatok arányaiban egyre kisebb mértékben veszik ki a részüket az országba beáramló tőkeállományból.
Orbán Viktorral példálózott az amerikai nagykövetség, amikor a NAV-elnök lemondásáról kérdezték őket. Közleményükben azt írták, az amerikai kormányt mindenütt aggasztja a korrupció felbukkanása. Aggodalmaikat sok európai partnerrel együtt kifejezték ez ügyben a magyar kormánynak is.
Röpködnek a nevek, hogy kit helyez a kormány az adóhivatal elnöki székébe. A kulcskérdés viszont az, hogy konkrétan mi lesz a NAV beígért gyökeres átalakítása, és kik kerülnek a hatóságnál kulcspozícióiba a simicskátlanító átalakítások során. Az is lehet, hogy a NAV-ot bedarálják a kormányhivatalok, magyarán Lázár János alá.
Akár napokon belül távozhat a NAV éléről Vida Ildikó – állította a Blikk, amely több forrásból is úgy értesült, a hivatalon belül kész tényként kezelik a vezetőváltást. Hozzátették, akár a NAV egyik régiós vezetője követheti Vidát a poszton.
Több mint féltucatnyi botrány, korrupciógyanús ügy, húsbavágó kormányzati intézkedés darálta le a Fidesz népszerűségét az elmúlt fél évben. Jól jött tehát a bevándorlóellenes kampány, ami a kutatások szerint erősíti a kormánypártot, és feledteti a botrányokat. Összeszedtük, miről tereli el a figyelmet a menekültügy.
Kiskőrösön a fél város ismeri és tisztában is van azzal, hogy a nemrég kirobbant újabb áfacsalási ügyben ki lehet az egyik főszervező, háza a helyi rendőrkapitányságtól egy saroknyira van. Több közös cége is van vagy volt a családtagoknak Mikóczy Zoltánnal, Overdose most előzetes letartóztatásban ülő gazdájával. Az áfacsalási ügyben érintett egyik gyanúsítottat az a Futó Barnabás védi, akinek pár hónapja még Vida Ildikó NAV-elnök magánszemélyként ügyfele volt.
Nagyon másképp fest a történet annak az embernek a szemszögéből, akit a 2014 őszén kirobbant amerikai kitiltási botrány miatt vádlottként a bíróság elé citált az ügyészség. Elkezdődött a per, ahol a vádlott mellett egy tanút is meghallgat a bíróság.
Szinte tálcán kínálta az ügyészség, hogy bukkanjunk rá, kit vádolt meg a kitiltási botránnyal kapcsolatban. Az állam egyik nagy beszállítójának számító cég tulajdonosa és ügyvezetője, a CBA központi cégének résztulajdonosa az, akit egyedül vádolt meg az ügyészség. A hvg.hu-nak azt mondta, nem tud arról, hogy ő vádlott lenne, kis időt kért a reagálásra, azóta elérhetetlen. A főügyészség nem erősít meg, de nem is cáfol.
Interjút adott a Népszabadságnak Polt Péter, amelyből kiderül, hogy a kitiltási botrányban elküldött kérdéseire továbbra is várja a választ az Egyesült Államok igazságügy-miniszterétől, és az is, hogy Simon Gábor ügyében vádemelésre kerülhet sor.